Tiramisu

Reform tiramisu pohárban

Csábító poharas desszert cukor- és gluténmentesen. És nyers tojás sincs benne.

Hozzávalók (4 pohár):

Piskóta:

  • 5 dkg zabliszt (gluténmentes zabpehely őrölve)
  • 2 db tojás
  • 3 dkg eritrit
  • 1 csipet tiszta só

Krém:

  • 10 dkg sovány túrókrém
  • 1,5 dl hideg kókusztejszín
  • 1 dl feketekávé
  • 7 dkg eritrit
  • cukrozatlan kakaópor

elkészítési idő: 30 perc

Elkészítés:

Piskóta:

  • A sütőt 180°C-ra előmelegítjük.
  • A tojások sárgáját habosra keverjük az eritrittel, majd hozzáadjuk a zablisztet és 0,5 dl vízet.
  • A fehérjét 1 csipet sóval kemény habbá verjük, majd óvatosan a többi hozzávalóhoz keverjük.
  • Sütőpapírral bélelt 20×30 cm-es tepsibe öntjük, majd az előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütjük.

Krém:

  • A krémhez villával összetörjük a túrót, majd hozzáadjuk az eritritet.
  • A kókusztejszínt habverővel kemény habbá verjük, majd óvatosan összekeverjük a túrókrémmel.
  • A fekete kávéba belemártogatjuk a megsült és felkockázott piskótát.

Összeállítás:

  • 4 üvegpohárba vagy kisebb befőttes üvegbe rétegezzük a tiramisut.
  • Először egy réteg kávéba áztatott piskóta, majd egy adag krém, és egy vékony réteg cukrozatlan kakaópor. Ezt a pohár tetejéig ismételjük.
  • Fogyasztás előtt 2-3 órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

Jó étvágyat!